Minimál stílusú gardróbszekrény

Az alábbi minimal stílusú gardróbszekrény az itt látható kép alapján készült.

A leendő bútortulajdonostól ezt a képet kaptam mintának, aki azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy lehetőleg ugyanilyen bútort szeretne. Az első és második lépésben felmértem az adott helyet ahova a bútornak kell kerülnie, majd megterveztem a szekrényt úgy, hogy méretarányosan úgy nézzen ki, mint az eredeti képen látható, de mégis az adott helyre passzoljon. A következő lépésben el kellett dönteni, hogy milyen anyagokból készüljön a bútor. A választás vörös merano és bézs variációjára esett. Az anyag 18mm-es bútorlap és 4mm-es festett üveg, A keretek 5,4 cm vastagok. Ezeknek a vastagságát 3db 18mm-es bútorlap összeragasztásával, majd az élek dekorozásával értem el. A bútor négy különálló szekrénytestből és egy fiókos részből áll, valamint a duplungolt keretekből. Az elemek és a vastag oldalak külön lettek legyártva, majd a helyszínen összeszerelve. A bútoron levő lámpákat is én terveztem és készítettem, ami ledsorból és alumínium profilokból készült. A lámpákat speciálisan kellett elkészíteni, mivel nagyon keskenynek és laposnak kellett lenniük a keret mérete és az ajtók nyithatósága miatt. Ugyanakkor ügyelnem kellett a lámpa stílusára, formájára, valamint, hogy összhangba legyen a szekrénnyel. A látszólag nagyméretű fiókok valójában belül két fiókot takarnak. Ez a belső megosztottság fontos volt a praktikusság, stabilitás és a használhatóság szempontjából egyaránt. Tehát egy fiókelő két fiókot takar, amelyek két pár csillapított blum sínen gördülnek. Itt a gyártásnál és a beszerelésnél is nagyon pontosan kellett dolgozni, hogy a két pár sín egyszerre tudjon működni. Az ajtók és a fiókok előlapja 18 mm-es bútorlapból és 4 mm-es festett üvegből lett legyártva. A frontra ragasztott üveggel egy rendkívül elegáns hatást értünk el. A fogantyúkat az ajtók és a fiókok élébe mart alumínium profillal oldottam meg.